Ha valaki képes volt arra, hogy egyszerre írjon ponyvát, drámát, kabarétréfát és közben megújítsa a magyar humor irodalmát, az nem más, mint Rejtő Jenő, azaz P. Howard. Ő volt az az ember, aki képes volt a légió poklából egyenesen egy kávéházi anekdotába ágyazni hőseit, miközben maga is legendás figurává vált, akiről alig lehet eldönteni, mi volt igaz és mi volt csak jól kitalált sztori. Egy biztos: ha Rejtő Jenő nem létezett volna, valószínűleg ő maga találta volna ki magát — színesebb kiadásban.

Rejtő 1905-ben látta meg a napvilágot Budapesten, eredeti nevén Reich Jenőként. A név később, a kor szelleméhez igazodva magyarosodott Rejtőre. De hogy a rejtőzés tökéletes legyen, felvette az angolosan elegáns P. Howard művésznevet is, amely alatt a legtöbb ismert regénye napvilágot látott. Sokan a mai napig nem tudják, hogy a ponyvakirály és a kabarék koronázatlan császára ugyanaz a zavarba ejtően szellemes figura volt, aki a New York kávéház félhomályában pötyögte legendás történeteit.
Életútja sem volt kevésbé fordulatos, mint bármelyik regénye. Tanulmányait félbehagyta, inkább belevetette magát a nagyvilágba. Állítólag bejárta fél Európát, dolgozott cirkuszban, volt bokszoló, színész, statiszta és – ha hinni lehet a szóbeszédnek – egyszer még oroszországi kalandba is keveredett. De az is lehet, hogy mindezt csak kitalálta, hogy legyen miről írnia. A lényeg, hogy mindebből olyan aranybányát kovácsolt magának, amelyből később légiós regények, pimasz kalandok és elképesztően vicces párbeszédek születtek.
Művei – mint például Piszkos Fred, a kapitány, A három testőr Afrikában vagy Az elveszett cirkáló – egyszerre parodizálták és szerették a kalandregény műfaját. A hősei többnyire félresikerült bűnözők, lúzer légiósok és nyakatekert úriemberek, akik bármelyik pillanatban képesek voltak elképesztő baklövéseket elkövetni. Rejtő mesterien egyensúlyozott a groteszk és a zseniális között, és ha a sztori néha nonszensszé vált, ő csak még egy lapáttal rátett. Valahol mindig ott lappangott a humor mögött a keserűség is – a korabeli Magyarország szorongásai, a létbizonytalanság, a kisemberi abszurditás.
Tragikus módon Rejtő élete nem ért szép véget. 1942-ben munkaszolgálatra hurcolták, és ott is halt meg, valószínűleg Ukrajnában, borzalmas körülmények között. Mintha saját regényeinek egyik szomorú epilógusává vált volna. De az írásai túlélték: könyvei a mai napig újra és újra kiadást érnek meg, darabjai színpadra kerülnek, és rajongótábora generációról generációra nő. Kevés magyar író képes arra, hogy több mint 80 évvel később is ugyanazzal a derűs csibészséggel nevettessen meg, mint saját korában.
Rejtő Jenő tehát nemcsak a pulp fiction magyar nagymestere volt, hanem egy örök optimista tréfamester is, aki még a legkilátástalanabb helyzetbe is képes volt beleírni egy jól irányzott pofont, egy váratlan szóviccet vagy egy falrengető csattanót. És ha valaha is úgy érezzük, hogy az élet túl komolyra fordult, talán csak annyi a dolgunk, hogy leemeljük a polcról egy Rejtő-könyvet – és hagyjuk, hogy egy bajuszos légiós vagy egy flegma kapitány megmentse a napunkat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése